Idei terveim között szerepelt többek között egy éjszakai horgászat a cibakházi Holt-Tisza valamelyik részén. Hátha fognék pontyot is. Mivel nappal sokszor jártam már ezen a vízen, és nagyon törpés víz, arra gondoltam éjszaka hátha sikerülne esetleg valami nagyobb jószágot horogra keríteni. A nagyrévi szakaszon egy ismerősöm stégén tettem meg az első próbát. Több tervet készítettem. Az “A” tervem etetési stratégiája kizárólagosan szemes kukorica és tigrismogyoró volt, minden darált etetőt nélkülözve, csaliként pedig szintén kukorica és tigrismogyoró volt felkínálva. Rajtam kívülálló tényezők miatt sajnos elég későn érkeztem oda, fél 11 is lehetett, bár délután előetetésként beszórtam 1 kiló kukoricát spombbal a tervezett helyre. Megérkezést követően szintén beszórtam kb.10 spombnyi kukorica és tigrismogyoró keveréket. Némi kukoricát szórtam a stég melletti nád tövébe is, hiszen ott már akasztottam pontyot tavaly (igaz meglépett később).

Az éjszaka alulmúlt minden várakozást. Kapásom sem volt egész éjszaka, apró törpeharcsa mozdítások voltak tigrismogyoróra. “B”-terv: nagyméretű májas-halibut pelletet kínáltam a hajszálelőkén, azt is csak megcsipegette valami. Óránként 2-3 spombnyi szemest szórtam a kb. 30 méterre levő fő etetésemre. Semmi. Szinte teljes csend honolt a vízen, amelyet csak néha törtek meg kisebb-nagyobb csobbanások (talán rablások lehettek) és a nádban mozgó madarak nádzörgetései. Semmi más.

Eljött a hajnal és a nap horizonton való felbukkanásával egyidőben csodás élményben volt részem. Az egész víz szinte robbant a nap felkeltével. Minden mozogni és élni kezdett, mindenhol halmozgást lehetett látni hirtelen és az összes helyi élőlény tudtomra adta, hogy bizony felkelt és él. Fantasztikus volt. Ilyet még nem láttam. “C”-terv: gyorsan átszereltem egyik botomat és rápróbáltam úszóssal a vízfelszíni rétegekre, de nem fogtam halat így sem.

Bő félóra elteltével ismét csendesedett a táj, a halmozgások is elmúltak a vízfelszínen. Kapás változatlanul nem volt. Úgy éreztem, hogy változtatni kell valamin. Minden mindegy alapon elő kellett vennem a “D”-tervet: egyik botomon method kosár és etető, másikon pedig hordó alakú kosár és szemes kukoricával turbózott etetőanyag. Bejött mindkettő. Reggel kb. fél 8-tól 10-ig egy igazán pörgős horgászattá alakult a kapástalan éjszaka. Kizárólag kárászok jöttek, de milyenek és mennyi!! Gyönyörű szépek, 80-90 dekás súlyhatárig. Fantasztikus volt. Egy időben egy bottal kellett horgásznom, annyira gyorsan jöttek a kapások. Csali ananászos smoke-ball. Mindkét boton. Csak ez volt a megfelelő szín és íz most ezen a reggelen. Bármi mást raktam fel, jött a törpe! Erre is a végén már sajnos, de összesen 5 törpét fogtam és 15 kárászt.

Etetőanyagként annyit mondhatok, hogy vittem magammal egy kis Haldorádó Kék Fúziót, egy kevés maradékot, ami a zacskó alján volt, kb.15 deka lehetett. Általában mindenhol működik, de most nem bíztam nagyon benne, hogy nem áll be rá a törpe, mindenesetre gondoltam teszek itt vadvízen is egy próbát! Határozottan bejött!
A másik kosárban pedig a Carp Zoom csokis-karamelles ízű, tigrismogyoró őrleményt tartalmazó method anyagából egy fél zacskónyit kevertem be a másfél spombnyi szemes kukorica-tigrismogyoró maradékkal. Ez is bejött!

Az elején a második kárász után kisebb baleset történt, ugyanis a haltartó szákom tartó madzagja eloldódott és észrevétlenül a 2 hallal együtt a stégről a vízbe csúszott. Szerencsére a szomszéd stégen horgászó sporttársnak volt egy felesleges haltartója és kölcsönadta azt.

Ilyen remek pörgős pecák az igazán jók. Sajnos ponty nem jött ezen a reggelen sem, de nem baj, mert a gyönyörű szép kárászok remek kapásokat csináltak. Jött még ugye 5 törpe és egy kis dévérkeszeg is. Összességében 7,5 kilónyi volt a 15 kárász és nagyon jól éreztem magamat, azt hiszem idén teszek még egy ilyen hajnali próbát.

Slusszpoén: a végén csónakból gereblyével sikerült kivenni a stég alá becsúszott és elveszettnek hitt haltartómat és a kettő közül az egyik kárász még benne volt!

Galéria: